Ami volt, elMÚLT.

Akinek volt már párkapcsolata (egy min. volt már Neked is), időnként eszébe jut.
Szívesen emlékszel vissza a jó dolgokra, még akkor is, ha most már nem hat meg az illető. Mégis elmosolyodsz, mikor eszedbe jut valami vicces történet kettőtökről, lehet csak fél percig mosolyogsz,de nem tudod megállni, azon kapod magad, hogy felfelé görbül a szád széle!
A rossz dolgok pedig arra jók, hogy tanuljunk belőlük, legközelebb már ügyesebbek , "bölcsebbek" leszünk, ami talán egy tartósabb kötelék ígérete lesz.
Mindegyik "voltomat" nagyon szerettem akkor, és, ha ma meglátom őt, mellette a párjával, végülis örülök. Örülök, hogy nem valami lesoványodott, szőrös, erőtlen személyt látok, akit sajnálni kell, akin legszívesebben segítenék, hazavinném, megetetném, betakarnám. Az életnek mennie kell tovább kinek velem, kinek nélkülem,de mennie kell és ez így jó.
Azért, néha kíváncsiságból és kicsit, de tényleg csak egy picit, hogy jobb legyen a lelkemnek, belelátnék a fejükbe, hogy mikor meglátnak vagy beszélünk, hogy néznek rám? Mit vagy kit látnak bennem? Mi maradt meg belőlem nekik?
Talán semmi, de nekem mindegyik 1 pici, szabad szemmel nem látható, csillogó kis drágakő a szívemben.

káosz

Napok óta készülök írni, de egyszerűen "nem megy"! Annyi minden kavarog a fejemben, annyi mindent kiírnék a fejemből, hogy könnyebb legyen, de nem tudom mivel kezdjem. Mint egy lufi, amibe csak fújják a levegőt és nézzük, hogy na most! most fog kidurrani! ... .. és nem, még nem, még lehet tovább fújni. Most így vagyok az írással is, írnám már, de még nem tudok "kidurrani".

Több dolog és személy is fix-ből változóvá alakult és csak kattog az agyam, mert én ilyen agyalós vagyok (mások helyett is gondolkodom,sőt többet is, mint más gondolkodna).
Múlt- jelen - jövő,de főleg az első kettő. A múltat nem szabadna néznem, a jelent nézem, de nem látom.