Ma van a születésnapom.
Ugyanúgy telt,mint a héten bármelyik másik.Reggel 7-kor kidobott az ágy,reggeliztem,1 órán át csak tettem a rendet a szüleim után, mosogattam,befűtöttem, figyeltem a tűzre, hajat mostam, elmentem a kórházba haza hoztam a papámat,bevásároltam,abból sütiket sütöttem,felöltöztem és elmentem dolgozni.Szüleim felhívtak telefonon,de ennyi,semmi több kedves gesztus,1 torta vagy 1 db süti,azt hittem apa fent marad míg haza nem érek vagy csak felkel 1 percre,amíg átölel.
3 régebbi barátom sms-ben köszöntött fel,amit még mindig többre értékelek, mint azt a bizonyos közösségi oldalt,ahol meg olyanok írtak, akik nem a barátaim,hanem csak ismerősök innen-onnan az életből.Páran még ott sem írtak,persze honnan is tudták volna, hisz szándékosan elrejtettem az adatlapomról,meg is lett az eredménye.Igazából,ha a tesóm nem "buktat le", nem írtak volna még ennyien se.
Az egyik legjobb barátnőm se írt,de majd bocsánatot kér, kimagyarázza és el van felejtve.
Igazából az lenne a mondanivalóm, hogy egy szülinapnak nem így kellene eltelnie.Egyszerűen beleolvad a nagy hajtásba,a hétköznapokba, élvezni sem lehet,egy kicsit önmagunkat, kicsit örülni,hogy vagyunk és vannak,akik őszíntén szeretnek.
2013.március 7. Csütörtök 23:26
2013. március 7., csütörtök
2013. március 2., szombat
"peng"
"Egy húron pendülnek."- azaz egyre jár az agyuk,sok bennük a közös,kitalálják mire gondol a másik,befejezik egymás mondatát,fél szavakból vagy arckifejezésből megértik egymást,szóval érzik egymást.Mindezt szebbé teszi, ha ez a "peng" csak úgy jön, nem erőltetve, nem akarva, hanem hetek, hónapok, évek beszélgetése, megismerése után egyszer csak, egyik szombat reggel felébredsz és tudatosul, hogy ami köztetek kialakult, arról egyikőtök sem tehet, jó érzés ez az érzés és nagyon ritka e Földön. Kivételesnek tartom magam, mert én érzem ezt a penget és egy varázsgömb se tudná megmutatni, hogy alakult ki vagy miért, sőt, nem vagyok hívő ember,de,ha megkérdeznénk az Urat,ő se tudná a választ, csak annyit mondana, hogy jó minket látni, hogy ilyen jól kijövünk, hogy boldoggá tesszük a másikat ebben az igazságtalan világban.
Ha egy férfi és egy nő pedig ilyen jól kijönnek,akkor valószínű megpróbálnak egy párkapcsolatot kialakítani,nem nehéz, hiszen megvan a "peng". De van olyan eset is, mikor a "peng" egyszerre áldás és átok is, mikor végre valaki úgy figyel rád, úgy törődik veled és úgy imád,ahogy szeretnéd,mégsem léphettek a következő szintre "útakadályok" miatt, amiknek az eltakarításához kell némi gonoszság, mocskosság, kétszínűség, keménység, kitartás, bizalom és szeretet tömérdek mennyiségben, ezt pedig csak erős személyiségek képesek véghez vinni. Ekkorát kockáztatni.
Ismerem a barátaim párkapcsolatait, némelyik egy vicc, nem is értem mi köti őket össze a megszokáson kívül, de együtt vannak,persze,mert egyedül nem bírnák.Ha tőlük kérdezném meg, hogy van-e köztük "peng" vagy elolvasnák ezt a bejegyzésemet,a legtöbbje csak értelmetlenül pislogna,megvonná a vállát, legyintene egyet és bolondnak tartana.

2013. február 18., hétfő
Szeress,most,valahogy...
"Jöjj hozzám, bárhonnan,
Hogy ne legyek olyan nagyon egymagamban.
Volt már rossz, de lesz még jobb,
Az is elég, hogy ha szeretsz most valahogy.
Változzunk álommá,
Ahogy a madár, repülj velem most világgá.
Ne ébressz fel még egyszer,
Maradj velem, fogd a kezem, még ne menj el!
Nem akarom tudni, hogy miért nem.
Ez a nap a legszebb lesz csak mondd, hogy igen.
Jöjj hozzám, bárhonnan,

Ahogy a madár repülj velem most világgá.
Ne ébressz fel még egyszer,
Maradj velem, fogd a kezem, még ne menj el!"
(Republic)

"Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!
Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
Neked udvaroltam, az öledbe borultam
Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!

Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma
Senki bele nem halt még komédiába
Ripacsok, színészek, az élet a tiétek
Minek ölre menni, kezdjetek szeretni!
próza:
jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni.
jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.
Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni
Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam
Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam
Hogy elmúlt az élet…
…kezdjetek el élni!"
(Anna and the barbies)

all i want...
"Egyszer arra járhatnál, egyszer rám találhatnál,
És akkor belém eshetnél, s rögtön el is vihetnél.
Vagy inkább ott maradhatnál, nálam bekuckózhatnál.
Simán átölelhetnél, csak hallgatnál és kérdeznél.
Egyszer megszoríthatnál, aztán megsimíthatnál,
Egyszer összehajthatnál, aztán szétbogozhatnál,
Egyszer megpörgethetnél, aztán le is fékeznél.
Egyszer be is zárhatnál, egyszer kiengedhetnél.
Egyszer rám hajolhatnál, s akkor nagyon kívánnál,
S én meg ott feküdhetnék, kicsit nagyon remegnék.
Egyszer elkergethetnél, aztán sírva kérhetnél
Aztán átölelhetnél, s hagynám: kiengesztelnél.
Egyszer megröpíthetnél, széllel szemben engednél.
Aztán szépen leszednél, magad mellé fektetnél.
Aztán megdicsérhetnél, büszkén körbe nézhetnél,
A végén összeszedhetnél, és egy bambit fizetnél.
Egyszer megviccelhetnél, mintha nem is szeretnél,
Aztán átölelhetnél: Ronda vicc volt, röhögjél!
Egyszer szét is kaphatnál, aztán összerakhatnál.
Egyszer zsebre vághatnál, aztán kigombolhatnál.
Egyszer zongorázhatnál, s hozzá áriázhatnál,
Egy-két dalt komponálnál, rólam áradozhatnál.
Aztán elnémulhatnál, s kérdőn rám pillanthatnál,
Egy kis tapsra várhatnál, várhatnál, várhatnál...
Egyszer megfürdethetnél, aztán megtörölhetnél,
Aztán megfésülhetnél, aztán ki is festhetnél.
Egyszer megrajzolhatnál, aztán kiszínezhetnél,
Aztán megszépítgetnél, akkor nagyon szeretnél.
Egyszer úgy kopoghatnál, mintha nem is te volnál,
Aztán nagyot nevetnél, mintha mégis te lennél.
Egyszer eljegyezhetnél, gyémánt gyűrűt vehetnél.
S akkor úgyis tehetnél, mintha tényleg léteznél..."
(Rúzsa Magdolna)

2013. január 13., vasárnap
Erőltetni, hagyni.
2013.
A világvége, érdeklődés hiányában, elmaradt! Vagy 20 év múlva ér ide hozzánk, mivel ennyire vagyunk lemaradva a szomszédoktól.
A kínai horoszkóp szerint a Kígyó évében születtem, ez az év pedig a miénk lesz! Ez nem azt jelenti, hogy csupa jó dolgok fognak történni (mert sokan ezt hiszik), sokkal inkább a nagy dolgokról van szó, amik nagy hatással lesznek az életünkre.Ez lehet negatív is, de a rossz nem mindig rossz!Csak később jövünk rá!
Továbbra is folynak német tanulmányaim, még mindig barátkozunk, a német nyelv meg én.
Barátok terén semmi javulás, sőt inkább romlás. Egyik barátnőm kiment külföldre és előtte hetekben nagyon szart rám, soha nem ért rá, én pedig sajnos sértődős típus lévén berágtam és azt mondtam,oké akkor ennyi volt,nem kell erőltetni,ami nem megy. Kiutazása előtti nap írt, hogy lenne-e 5-10 percem találkozni, visszaírtam neki, hogy ha eddig nem tartotta fontosnak, hogy együtt eltöltsünk egy kis időt,akkor most már teljesen mindegy. De tényleg, mit gondolt? Hogy majd öt tíz perc alatt bepótoljuk az elmulasztott találkozásokat? Hát nem. :( Persze később gyötört némi bűntudat, írtam neki üzenetet, hogy örülök, hogy épségben odaért és minden szép és jó.Kaptam megerősítésként egy rövid választ és kész.Igazából nekem ennyi elég.
Az ex-legjobb barátnőmmel váltottam pár szót chaten az elmúlt hetekben,ennek azért örülök,de persze semmi személyesről nem esett szó, inkább csak általános dolgokról.Egyszer úgy érzem, hogy keresnem kellene,hogy nem szabadna hagynom, másrészt...eltelt már fél év a "balhé" óta, én jópofiztam, meghúztam magam, de nem vettem észre, hogy akarna többet, mint néha beszélni chaten az időjárásról.Szóval ez a történet is alfában mozog.
...és az én egyetlen Dude-om, akivel az elmúlt 1 évben annyit nevettem és hülyültem, mint a 23 évem alatt összesen sem.Valami megtört.Nem tudok rá jobb szót, meg sem tudom fogalmazni. Annyira 1 húron pendültünk, mint ahogy az a mesében sincs.De talán túl sokat reméltünk,nekem kellett egy ember, aki mellett folyton nevetnem kell,aki eltereli a gondolataimat, akivel mutogatásból is megértjük egymást. Megkaptam.Ő volt az. Neki meg én voltam a szabadság, egy kis drog a buliban,a kötelességtudó férj és apa szerep mellett.Megkapta.Én voltam az. De be kellett látnom, hogy ez már nem a játszótér ahol formákat cserélünk a homokban. Ő nem lóghat velem, nem ugorhat át filmezni, dumálni, nem mehetünk el csak úgy lógni vagy vásárolni,mert neki családja van, az már magasabb szint. Zavaró tényezőnek éreztem magam, és biztos, hogy engem is zavarna,ha a férjem,a gyerekem apja 1 másik csajjal lóg, jól érzi magát vele,stb. Erre nem tudtam mi lehetne a megoldás és most mindketten szenvedünk.Hiányzik nekem, és én is neki, tudom,mondta,írta. Velem van a baj, nem tudom az ilyen szituációkat kezelni, mindig rossz emberrel akarok lógni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)