Tökéletlentökéletes.

Tényleg nem tudom eldönteni, hogy jobb inkább tudni az igazságot, ami ugye az esetek többségében rossz, fáj... vagy nem tudni az igazságot!?
"Ha nem tudod, nem fáj."- szól a közmondás. De akkor nem is AZT látod, KI is Ő valóban! Nem a valóságot látod, hanem 1 álarcot.
De mi van, akkor, ha Te úgy ismered meg, álarcostul? Akkor azzal együtt szereted meg, neked Ő ÚGY Ő. Utána, ha ki is derül, hogy ez nem a valóság, mit tudsz tenni? Hisz már így vagy úgy, de megszeretted, elfogadtad.
Kit szeress (nem szerelem!) az előbb megismert álarcosat (és igyekszel mindig így tekinteni rá) vagy kezd el szeretni az álarctalan énjét? Egyáltalán nem könnyű, helyzet, mert megszoktad azt a maszkot, neked az kell. De ő, valójában a maszk nélküli ember. Az IS Ő!

Ami volt, elMÚLT.

Akinek volt már párkapcsolata (egy min. volt már Neked is), időnként eszébe jut.
Szívesen emlékszel vissza a jó dolgokra, még akkor is, ha most már nem hat meg az illető. Mégis elmosolyodsz, mikor eszedbe jut valami vicces történet kettőtökről, lehet csak fél percig mosolyogsz,de nem tudod megállni, azon kapod magad, hogy felfelé görbül a szád széle!
A rossz dolgok pedig arra jók, hogy tanuljunk belőlük, legközelebb már ügyesebbek , "bölcsebbek" leszünk, ami talán egy tartósabb kötelék ígérete lesz.
Mindegyik "voltomat" nagyon szerettem akkor, és, ha ma meglátom őt, mellette a párjával, végülis örülök. Örülök, hogy nem valami lesoványodott, szőrös, erőtlen személyt látok, akit sajnálni kell, akin legszívesebben segítenék, hazavinném, megetetném, betakarnám. Az életnek mennie kell tovább kinek velem, kinek nélkülem,de mennie kell és ez így jó.
Azért, néha kíváncsiságból és kicsit, de tényleg csak egy picit, hogy jobb legyen a lelkemnek, belelátnék a fejükbe, hogy mikor meglátnak vagy beszélünk, hogy néznek rám? Mit vagy kit látnak bennem? Mi maradt meg belőlem nekik?
Talán semmi, de nekem mindegyik 1 pici, szabad szemmel nem látható, csillogó kis drágakő a szívemben.

káosz

Napok óta készülök írni, de egyszerűen "nem megy"! Annyi minden kavarog a fejemben, annyi mindent kiírnék a fejemből, hogy könnyebb legyen, de nem tudom mivel kezdjem. Mint egy lufi, amibe csak fújják a levegőt és nézzük, hogy na most! most fog kidurrani! ... .. és nem, még nem, még lehet tovább fújni. Most így vagyok az írással is, írnám már, de még nem tudok "kidurrani".

Több dolog és személy is fix-ből változóvá alakult és csak kattog az agyam, mert én ilyen agyalós vagyok (mások helyett is gondolkodom,sőt többet is, mint más gondolkodna).
Múlt- jelen - jövő,de főleg az első kettő. A múltat nem szabadna néznem, a jelent nézem, de nem látom.

Ősz...... szép, mint mindig énnekem...

Ne totojázz, ez nem menő!

Ez is lehetne a lényege ennek a bejegyzésnek, de mégis szeretném kifejteni, közben lehet bennem is felgyullad a lámpa, ahogy a rajzfilmekben szokott! :)
Nagyon nem kell bemutatnom manapság miként megy 1 ismerkedés fiú-lány között, mennyire felszínesek a párkapcsolatok (tisztelet annak a kevés kivételnek!). Mint, amikor bemész 1 boltba, leveszel valamit a polcról, kifizeted, haza viszed, kipróbálod, aztán nem is annyira jó, amilyenre te gondoltál és kuka... aztán bemész 1 boltba, leveszel... ...
Az interneten ismerkedőkről pedig már írtam előzőleg, az sem tuti tipp annak, aki hisz még a normális, "totojázós" MEGismerkedésben, mert a chat 4. sorában már arról egyezkedtek, hogy neked milyen jó lesz, ha találkozol 1 idegennel, pl. fent a lakásán...
Szóval, az egész ismerkedéses rész tök gyorsan zajlik, minden felszínes. Titokban hiszek még abban, hogy igazából mindenki vágyik a szeretetre, 1 társra maga mellé és ezért ismerkedik,DE gyorsan és a partnerek egymás kezébe adják a szoba kulcsát! Így lesznek a pasikból "bunkó köcsögök", a csajokból meg " *ibancok", pedig nem azok, mert ők is csak szeretnének szeretet kapni-adni, (Tény, hogy vannak született *aszkalapok és ribik!)
Sajnos(?) én azok táborát erősítem, akiknek nem volt sok pasijuk, de őket mind szerettem és meg nem csaltam volna és, ha úgy érzem, hogy megéri várni valakire, mert tudnám szeretni, akkor bár nagyon idegesítő és néha elkeserítő és reménytelen ésésés...akkor lassítok a tempón és igenis "szuttyogni" fogok, ahogy azt egy mai 16-17 éves mondaná!

Állandó mozgásban.

Általános iskolás korom óta űzök valami sportot, így nevelkedtem, nőttem fel. :) Nem is bánom, szerintem aki még soha életében nem volt "sportember" (tesi óra nem játszik!) fogalma sincs mennyire jó dologról marad le! Nekem a csapatsport fekszik, szeretem benne, hogy több ember dolgozik egy azon ügy érdekében és mivel minden ember különböző, 1 csapatban mégis kicsit egyformák vagyunk, kell lennünk. Nem szeretek "húzó ember" lenni, nem az a típus vagyok, sőt még az első helyezéseket sem akarom mindig elérni, mert kell a kihívás, kell aki/ami előttem van, mutatva a célt, az utat.
Sokáig fociztam, kb. 4-5éven át és minden nehézség (főleg csak ilyen volt ) ellenére mai napig szívesen gondolok vissza minden meccsre, közös emlékekre, 1-2 sérülésre. Ott ismertem meg 2 barátot, akik most is a legjobb emberek az életemben, akikben vakon megbízom, akiknek kikérem a véleményét. Örülök, hogy bár a focit 2 éve abbahagytam, Ők nem maradtak el mellőlem ( ezt a kifejezést a Mamám szokta használni 1-1 szakításkor :D )!
Szeptember elején új sportot választottam: kézilabda. Ez még a focinál is durvább, pedig még nem is nyomom "nagyban", de amit látok az néha brutális és csajok a szereplői! Sajnos kicsit türelmetlen vagyok magammal szemben, de nem adhatom fel ilyen könnyen. Ez az a sport, amit még nem tanultam, nem ismerem igazán és nem könnyű beilleszkedni 1 már összeszokott csapatba, közben tanulni, figyelni arra, hogy jól csináljam, de "spanoskodj" is...
Tavasszal már szeretnék játszani vagy legalább jól kézizni, ez pedig főleg rajtam múlik.
Hajrá! ;)

Ősz

Ténylegesen vége a nyárnak, elmúlt a "Vénasszonyok- nyara" is, pár napja már hideg van, itt az ősz! Kezdődhetnek a "szobabulik", sütés-főzések, filmezések tesókkal, barátokkal!
Új évszak, új kapcsolatok (?).. . már évek óta figyelem a környezetemben élők magánéletét (nemhogy az enyémmel foglalkoznék, ugye... ) és valahogy, mikor lecseng a nyár, a jó idő, a partnerek is "lecsengenek" , de legalábbis meglazulnak az addig erős(-nek hitt) szálak.

Várom már a sétákat a lehullott falevekben, fényképeket készíteni, mert az az egyik kedvenc elfoglaltságom! Megörökíteni a pillanatokat, mert ahogy ezt egyik barátnőm is megjegyezte blogjában, az élet szépsége, a boldogság az apró dolgokban rejlik!